Bogács

Bogács híres bükkaljai település a hegyvidék és az Alföld találkozásánál. A település a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Mezőkövesd járásban található. A terület már az őskor óta lakott volt, 1932-ben Bogácstól alig 4 kilométerre Cserépfalu határában, Subalyuk barlangban találták meg a Neander-völgyi ember csontmaradványait, számos kőeszköz kíséretében.
A települést a XIII. században említik először, Bogachi néven. A lakosság főként szőlőtermesztéssel foglalkozott. A török időkben a település megsemmisült, s majd csak a 18. században népesült be újra. A II. világháború idején, 1944-ben kisebb harcok folytak a környéken.
Az 1950-es években a térségben olajat kerestek, de helyette a próbafúrások során termálvizet találtak. A község termálfürdőjében 1959-ben épült az első medence, 1973-ban három újabb. A létesítmény 2000-től már hat medencével várja az idelátogatókat. 2011–2012-ben jelentős átalakításokon ment keresztül a fürdő, melyek leginkább a medencék felújítását érintették, így ma már a modern kor követelményeinek megfelelő környezet fogadja az odalátogatókat.