A Gyergyótekerőpataki polgárőrség 2015-ben alakult. Az alakulást megelőzően az év elején egy tekerőpataki küldöttség kereste fel Egyed József polgármestert, tájékoztatva őt arról, hogy az utóbbi időben megbomlott a közrend Tekerőpatakon. Lopásokról, garázdálkodásokról, fenyegetőzésekről, zaklatásokról számolt be a küldöttség.
A megbeszélést megbeszélések követték, a sértett felek mellett a rendőrség képviselői, illetve a polgármesteri hivatal is ismertették álláspontjukat. A jelenlevők együttgondolkodásából született a polgárőrség megalapításának ötlete. A környékbeli településeken Gyergyószárhegyen, Gyergyóalfaluban illetve Gyergyószentmiklóson is működik polgárőrség. A szerveződést Tekerőpatakon is felkarolták a falubeliek, rövid időn belül több tízen jelezték, hogy csatlakoznak az épségük és javaik védelméért létrehozandó polgárőrséghez, részt vállalnak az önkéntes munkában. A hivatalosan bejegyzett szervezetet öten alapították, a tagok száma 40. A polgárőrség a rendvédelmi szervekkel szoros együttműködésben tevékenykedik, ha gond van, lopást, garázdaságot észlelnek a lakosok riasztják őket, a tetten érteket átadják a rendőrségnek. A polgárőrök egyetlen fegyvere a jelenlét, ugyanolyan jogaik vannak, mint bármely más állampolgárnak. Leginkább a rendőrök munkáját segítik: a hatósági alkalmazottak egyedül nem járőrözhetnek, de ha polgárőrök csatlakoznak hozzájuk, akkor máris nagyobb hatékonysággal, gyorsabban tudnak például átfésülni egy területet. A szerveződés tagjai önkéntes alapon, szabadidejükben végzik a munkát, csatlakozásuk előtt felkészítőn vesznek majd részt, ezenkívül egyenruhát, felszerelést kapnak. A kezdeményezők visszajelzései szerint a közbiztonság nőtt, az incidensek száma látványosan csökkent a településen a polgárőrség megalakulása óta.
Tervek a jövőre, további tagok toborzása, illetve a közvélemény formálása a szervezet szükségességéről, hasznosságáról, a közbiztonság megtartása, magánjavak védelme.
Kapcsolattartó személy: Fórika Tibor
Elérhetőség: 0752-294715